A pályázatos 3. részt most kissé elnapolom, mert lógok ezzel a bejeyzéssel Aabroncsnak. Meg lehet, hogy mást is érdekel.

Sokakkal sokmindenről beszélgettünk a "nyilvános szoptatás" című bejegyzésem kapcsán. Itt is, meg a való életben is. Itt, a blogon kissé el is kanyarodtunk az eredeti tárgytól, és beszélgettünk a szoptatásról úgy általában. Ezzel nekem egy régi félelmem jött elő. Kevés dologgal vagyok elégedett magamon, de a mellem pont ilyen. Az én egyik nagy félelmem az volt, hogy a szoptatástól megereszkedik. Erre itt felvilágosítanak, hogy aki hajlamos rá, annak a terhesség önmagában is elég arra, hogy megnyúljanak a tartóizmok, és kész, vége. Ennek több helyen is utánanéztem, való igaz, ez így van.

Egy darabig gyötrődtem ezen, hogy mi is lesz majd, aztán eszembe jutott, hogy meg kéne kérdezni talán valakit, aki ért is hozzá. A "valaki" plasztikai sebész. Ezer éve ismerem, még régen jártunk is együtt (4 hónapot, szóval nem volt túl tartós :P. De annál jobb...).

Összeszedtem a bátorságomat tehát, felhívtam, és találkoztunk. Mondtam, hogy szakmai ügyben. Azonnal szakított rám időt. Elmondtam neki őszintén, hogy szeretnénk kisbabát, úgy néz ki, nincs is semmi akadálya (mindketten rendben vagyunk hála Istennek), viszont nekem van ez a félelmem. és mit gondol erről.

Először csak nézett lükén, mondta, hogy kevés nővel találkozott, aki ennyire előre gondolkozik, de hát azért szeretett meg anno, mert nem vagyok olyan, mint az átlag. Ezt bóknak vettem. Elmagyarázta a lényeget:

ha a mirigyekkel nincs baj, tehát nem a korral együtt járó megereszkedésről van szó, hanem csak ilyen terhesség utániról, akkor nem kell általában inplantátum. Tehát egyszerűen csak felvarrják. Ez kevesebbe is kerül, meg kevésbé nagy műtét. Kb 2-2,5 órás. Különben se legyek ostoba, ezen ne stresszeljek, ez ma már rutineljárás, és szerinte fizetnie kéne a tb-nek (szerintem is, azoknak, akik már szültek, mindenképp). Amint túl vagyok az egészen, szóljak neki, úgy összevarr, szebb leszek, mint újkoromban.  

Szóval eloszlottak a gondfelhők, ott hiretlen úgy éreztem, mintha az egész Gellért hegy szakadt volna le a szívemről. Ha nem lenne a gyűrű az ujjamon, azt hiszem, megcsókoltam volna hálából. Így nem, csak egy baráti puszit kapott búcsúzóul :). Nem is baj, még ettől is elpirult.  

Férjem azt mondta, ahhoz képest, amennyibe egy gyerek felnevelése kerül odáig, hogy szakmája legyen, egy ilyen műtét ára aprópénz. Nem tétel az összköltségvetésben, úgyhogy részéről nincs akadálya. És kárörvendő vigyorral megjegyezte, hogy annak külön örül, hogy a volt szerelmem fog műteni, legalább az tudja, miről van szó :P. Kinyújtottam rá a nyelvem (BEEEE :P), mire ő továbbra is ördögi vigyorgással dúdolgatta, hogy "az első szerelem, mindhalálig elkísér...". Azt hiszem kissé infantilisak kezdünk lenni :D.

(Ja, megkérdeztem tőle Aabroncs felvetését is (a bimbók állapotáról). Ezt valóban befolyásolja a genetikán kívül a szoptatás hossza is extrém esetekben (azaz évek alatt) tényleg eldeformálódhat a bimbó. Ezt is lehet persze korrigálni, csak ez egy költséges és nagy műtét, hosszú felépülési idővel.)

Remélem olvas engem olyan, akit érdekelt ez a téma, csak esetleg nem volt kitől megkérdezze. akkor már tettem valami hasznosat :).