Azzal kezdeném, hogy Etuska véleménye az egész Uniós majomcirkuszról lesújtó. Nem látom az értelmét fenntartani ezt a hatalmas bürokráciát, eljátszatni a népekkel a parlamentarizmus-cirkuszt ötévente, üzemeltetni ezt a rémbonyolult képviseleti rendszert, amikor úgyis az van, amit az erősebb országok akarnak. Ez, megjegyzem, így is van rendjén. Az beszél, aki fizet, így van ez, amióta világ a világ. Csak azt nem értem, miért kell nekünk ehhez asszisztálni. Szerintem a gazdasági életben ugyanúgy érvényes a "kopó a kopóhoz, agár az agárhoz" elv, mint az élet többi területén, sőt...Nagyjából egyforma fejlettségi szintű országok alakíthatnak, és sikeresen fenntarthatnak egy szimpla vámuniót mindenféle egyéb körítés nélkül, az EU is így kezdődött, sikeres is volt, amíg erről szólt. A gondok akkor jöttek, mikor a bent lévőkhöz képest elmaradott országokat kezdtek felvenni, és a nyers vámunió okozta egyenlőtlenségeket különböző közösségi támogatási formákkal kompenzálni. Na, ehhez már kell apparátus bőven! És, működik? Látjuk hogyan: nem az erősebb húzza a gyengébbet, hanem a gyengébb fogja vissza az erősebbet, a vége meg az, hogy a gazdagabb ország folyamatosan úgy érzi, meglopták, a szegényebb meg úgy, hogy nem megfelelő a kompenzáció, és ő csak piacnak kellett.

 

Szóval Etuska szerint az üdvözítő megoldás az lett volna, hogy mi szépen a velünk egy szinten levőkkel csinálunk vámuniót, a többiek szintén maradnak a vámiuniónál (szigorúan gazdasági közösségek, mint a nevük is mutatja!), belső vámok nincsenek, külső vám a kínai gagyikra felemelve az egekig, és kész. Aztán a két laza államszövetség köthet különböző eseti szerződéseket, egyezségeket, amit mindkét fél elfogad. Ez vezetett volna valahová. A mostani berozsdásodott Beketow nem.

 

Fentiekkel együtt, hamár viszont így alakult, nagy lehetőség az elnökség. Persze elnökként nemzeti ügyeket direktben érvényesíteni nem illik, viszont átvihetünk olyan dolgokat, amik nekünk fontosak, és az Unió egészének is érdeke a megoldásuk (pl.: Duna stratégia). És nem utolsó sorban megismer minket a világ, Európán belül és kívül egyaránt, talán némileg tompítani tudjuk a Sanghai-i Világkiállítás égését.

 

Istentől kérek politikusainknak és a rengeteg tisztviselőnek, aki ezen az ügyön dolgozik erőt, kitartást ahhoz, hogy sikeres elnökséget zárjunk. Ez mindannyiunk érdeke.

Szerző: etuska  2011.01.04. 15:37 Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdaság eu unió világ elnökség

A bejegyzés trackback címe:

https://napietus.blog.hu/api/trackback/id/tr642560150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása