Eljött hát 2011. Nem tudjuk még, mit hoz, mit visz, most mindenesetre embertársaim millióival együtt igyekszem kipihenni az év utolsó napjának (meg úgy általában az ünnepeknek) a megpróbáltatásait. Ezek olyan jó megpróbáltatások. Jó stressz. Én legalábbis mindig annak éltem meg. Aggódtam ugyan, persze, hogy nem lesz időben kész a karácsonyi vagy a szilveszteri menü, de jólesett, hogy aggódhatok :).

 

Gyakran eszembe jutottak azok az emberek, akiknek ilyenkor, ünnepek táján, nincs miből ötfogásos menüt sütni-főzni. Vagy, ami talán még rosszabb: nincs kinek. Ilyenkor valóban hálás vagyok az Istennek, hogy van családom, és hogy ilyen családom van. Ez persze nemcsak ünnepek táján jut eszembe, csak ilyenkor sűrűbben. Etuska itthon van ilyenkor, ráér hülyeségeken gondolkodni.

 

Egyébként ami nagyon jó volt idén, hogy bár kivételesen itthon köszöntöttük az új évet (vendégeink voltak) a tévét be se kapcsoltuk, csak a Himnuszra, meg Schmitt Pál elnök úr köszöntőjére (tetszett egyébként, csak az nem, hogy sétált közben), mégse unatkoztunk...Nem tudom, volt-e valamirevaló szilveszteri műsor, de ha igen, úgyis fogják még ismételni. Amit viszont sajnálok, hogy a bécsi újévi koncertet nem láttam, mert elaludtam sajnos :( Remélem, valamikor megismétlik.

 

Újévre, pedig Arany János szavaival kívánom a következőket minden kedves olvasómnak:

 

ALKALMI VERS
 
Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
A biró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
 
Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj’ Isten, mi minden nincs

Ez uj esztendőben!

Szerző: etuska  2011.01.01. 16:22 Szólj hozzá!

Címkék: család ünnep újév 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://napietus.blog.hu/api/trackback/id/tr562552422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása